Elég volt a balliberálisok, a Nyugatot uraló politikájuk és sajtójuk, valamint a megtévesztett széplelkek („hasznos idióták” – idézet Lenintől) migrációpártolásából! 1956-ban egy nemzet mondta, hogy elég volt, most mondja ki Európa: elég volt!

A jelszó, amellyel ránk akarják erőltetni minket megvető és gyűlölő, de gátlástalanul kihasználó, idegen kultúrájú hordát, a szolidaritás. Háború vagy mélyszegénység elől menekülnek a nyomorultak, veszélyben az életük, szolidárisnak kell lennünk velük! Persze, humánusnak, szolidárisnak kell lenni. Szívből egyetértek. De kivel, és hogyan? Ezek az igazi kérdések!

Kivel legyünk szolidárisak?

Nem lehetünk az egész világ szegényháza (köszönjük, vannak magunknak is szegényeink), rangsort kell felállítani. Szolidáris vagyok a határainkon kívül rekedt magyarokkal: a beregi magyar családokkal, akiket sújt az ukrán nyelvtörvény és a randalírozó ukrán nacionalista suhancok garázdálkodása, de a háború elől menekülő, a kormányuk intézkedéseiben ártatlan, békés ukránokkal is. Rokonszenvezek a hollanddal, aki nálunk vesz tanyát, mert itt jobban él, és nem akar Allah akbárt hallani. Közénk valók.

Pozitív hozzáállásunkat már tettekkel is bizonyítottuk, amikor a második világháború alatt, erős német nyomással dacolva, befogadtunk nagyszámú lengyel menekültet, akik közül aztán sokan harcoltak fegyverrel a nácizmus ellen, utána pedig görögök találtak nálunk menedékre – erre emlékeztet Beloiannisz falu Fejér megyében. Bolgárok („bolgárkertész”), svábok, szlovákok lettek magyarrá köztünk.

A mienknél sötétebb bőrszínű, nagyon idegen szabályok szerint élő, minden asszimilációs törekvésnek szívós kitartással ellenálló emberekkel kell szolidaritást vállalnunk? Igen, a középkorban migránsként érkezett és jórészt azóta is elkülönülő cigánysággal. Tradicionális foglalkozásaik ellehetetlenültek, későbbi kereseti lehetőségeik úgyszintén. Mélyszegénységük, a nemzedékek óta munka nélkül, segélyből élő család mintája gátolja a gyerekeik egyetlen kitörési lehetőségét, a tanulást. Létszámukat megsokszorozta a megélhetési realitásokkal számot nem vető családtervezési modelljük. Az ő integrálásuk a mi dolgunk, nem a velünk ellenséges felfogású afrikaiaké és ázsiaiaké.

És természetesen hazám fiaival, véreimmel, az ezer éve itt élő magyarsággal, magyar érzelmű honfitársaimmal vagyok szolidáris! Bárki mással csak akkor, ha nem sérül a hagyományainkat megőrző fennmaradásunk, boldogulásunk, boldogságunk esélye. Mi déli harangszót akarunk hallani, nem a müezzin üvöltését. Nem azért harcoltunk 150 évig a törökkel, hogy nyugat felől jöhessenek be „Mutti” védencei!

Balliberális álszolidaritás

Szólított fel szolidaritásra a balliberális tábor, amikor a délszláv háborúban embereket gyilkoltak meg pusztán magyar mivoltuk miatt? Nem! Szerveztek nekik határátlépési lehetőséget, gyorsított honosítást, befogadást? Nem! Felléptek legalább nemzetközi fórumokon a népirtás ellen? Nem! Kiálltak 2004-ben a határainkon túl kisebbségbe került magyarok magyar állampolgárságáért? Nem: gyalázatos, hazug ellenpropagandájuk elbuktatta az ügyet, a magyarság örök szégyenére. Hívtak fel szolidaritásra, amikor Szlovákia olyan törvényt hozott, hogy elveszti szlovák állampolgárságát, aki felveszi a magyart? Nem! Kisebb disznóság volt az, mintha elvennénk a magyar állampolgárságot attól, aki felveszi az izraelit? Nem!

A 2018-as parlamenti választások előtt azért szervezkedett Gyurcsány Ferenc, hogy ne szavazhassanak a magyar választásokon a határon kívül élő magyar állampolgárok (az ő szóhasználatával „politikai prostituláltak”), hiszen „ők nem viselik választásuk következményeit”. Ez hazugság, mert környező országokban represszióval, erőszakolt asszimilációval gyötrik a magyarságot, és nekik egyáltalán nem mindegy, hogy a kétoldali kapcsolatokban vagy nemzetközi fórumokon kiáll-e értük a magyar külügy.

Egyértelműen az jön ki, hogy a balliberális körökben egyáltalán nincs szolidaritás a magyarság iránt, külföldről érkező hívószavakra annál inkább megjelenik viszont ázsiai és afrikai menekültek és migránshordák iránt!

Ellenségeink ellensége vagyok

Szóval szolidáris vagyok, mi magyarok szolidárisak vagyunk, de nem mindenkivel! Ellenségeinkkel semmiképp. Az iszlámot az teszi ellenséggé, hogy békés, ártalmatlan hívei is az erőszakos nyomulás tömegbázisa. Szent kötelességüknek tartják az erőszakos vallásterjesztést, a dzsihádot, amelynek fő eszköze ma már a szaporodás, fegyvere a szülőgépnek használt nő és a sok kisgyerek. Azért persze a fegyver is, amely lehet robbanó öv, szögbomba, tömegbe hajtó autó vagy egyszerű kés.

Tény, hogy nem minden muszlim terrorista, de az is tény, hogy majdnem minden terrorista muszlim. Nem minden muszlim dzsihádista, de minden dzsihádista muszlim. Egyedül náluk divat az öngyilkos merénylet, vagy esküvői menet felrobbantása autóbombával. Előszeretettel pusztítják egymást síiták és szunniták, beengedésükkel importáltuk alattomos harcmodorukat és egymás közti ellentéteiket, menekültszállásokon nem ritka közöttük az erőszak, gyilkosság, Svédország városait migráns-bandaháborúk dúlják fel. Ehhez képest bizarr, hogy míg egy koszovói vagy boszniai muszlim csak útlevéllel léphet be a schengeni övezetbe, egy mauritániai bármikor, bármilyen igazolvány nélkül. Hiszen ő migráns, rá más szabályok vonatkoznak!

Helyénvaló tisztelni az iszlám szellemi értékeit és békés híveit, de mivel nem tudni, hogy ki közülük terrorista, dzsihádista, vagy kiből lesz az a nyugatra érkezés után, akár második, harmadik generációs bevándorlóként, az egyetlen ésszerű védekezés kizárni őket. Mármint tömegmigránsként. Itt élni akaró, a hagyományainkat és szokásainkat tisztelő, arra felesküdő, nyelvünket megtanulni és derekasan dolgozni akaró, embereket, mint a magát már magyarnak valló libanoni orvost, nyilván nem lenne helyes elutasítani.

Nézetem szerint csak olyan muszlimokkal szabadna szolidárisnak lenni, akik annyira elkötelezik magukat az európai hagyományok és életmód (disznóhús-evés, sörivás, öltözködés) tisztelete mellett, és ezt a tiszteletet olyan egyértelműen fejezik ki (például öltözködésükkel), hogy célponttá váljanak a harcos iszlám szemében, és sorsközösségbe kerüljenek velünk. Olyasmi ez, mint a focidrukkerség. Ha egy csapat szurkolói nem képesek kivetni maguk közül, vagy megzabolázni az ultráikat, akkor a hatóságok bezárják az egész stadiont, és nem lesz meccs. Először számolják fel az iszlám terrorizmust maguk a muszlimok, és aztán lehet szó szolidaritásról. Ha pedig ez nem sikerül nekik, akkor maradjanak Ázsiában, Afrikában, egymást robbantgassák, ne minket.
Még valami a vallásokról. A kereszténység ma már nem erőszakos vallás, viszont vannak iszlám országok, ahol erőszakosan üldözik a kereszténységet, például Egyiptomban és Szíriában. Ha alapos szűrés nélkül engedünk be migránsokat, vagy akár menekülteket is, honnan tudhatjuk, hányan vannak köztük, akik már egy keresztény templom láttán hajlamosak magukra csatolni az övbombát?

1956 példája

Mondogatják, hogy Magyarországnak élen kellene járni a migránsok befogadásában, hisz tartozunk ezzel lelkiismeretünknek és azoknak az országoknak, amelyek százezernyi magyart fogadtak be 1956-ban. Vissza kell adnunk a kölcsön-szolidaritást! Ez az érvelés egy alattomos csúsztatás, mert nagyon sántít a párhuzam. Fehér bőrű, európai hagyományú és munkamorálú, keresztény vallású vagy hagyományú emberek menekültek, hozzájuk hasonlókhoz. Tisztességesen viselkedtek, nem molesztáltak nőket, nem gyilkoltak meg senkit, nem kellett miattuk óriási rendőrségi készültséggel védeni karácsonyi vásárt, nem mutattak ki megvetést, gyűlöletet a befogadó országokkal szemben. Hónapszám türelmesen ültek táborokban, nyelvet és használható szakmát tanultak, várták, hová fogadják be őket. Nem vonultak utcára, balliberális szervezetek uszítására, jobb ellátást követelve, mint nemrég a migránsok Rómában. Mindenütt hamar integrálódtak, az adott társadalom megbecsült tagjai lettek. Sehol sem bánták meg a helyiek, hogy befogadták őket.

Az egy jó példa volt migrációra és befogadásra, a mostani pedig tragikusan rossz példa.

Amerika példája

Rosszallóan emlegetik, hogy milyen csúnya dolog ellenezni a migrációt, hiszen a fehér ember legparádésabb országát, az Egyesült Államokat migránsként telepítettük be. Hány magyar „tántorgott ki” oda, és találta meg aztán a boldogulását? Ez bizony igaz. De nézzük meg a dolgot a bennszülött indiánok szemszögéből! Tény, hogy valaha ők is migránsként érkeztek egy akkor még lakatlan földrészre, de ott magas kultúrát fejlesztettek ki – elég a mienknél pontosabb maja naptárra gondolni. Aztán elkezdek jönni a sápadtarcúak. Egyre többen, erőszakosan, egyik kezükben Bibliával, a másikban puskával. Betegségeket hurcoltak be, amelyek kipusztították az őslakosok zömét, a maradékot egyre kisebb rezervátumokba szorították, ahol ma már csak töredéke él az egykori népességnek, az is nyomorúságosan.

Most, Európában mi vagyunk az őslakosok, akik földjére szemet vetett a mienknél sokszorta nagyobb, mohó népesség. Jönnek, egyik kezükben Koránnal, a másikban fegyverükkel, az ellenállhatatlan kisgyerekkel. Hányan ebolásak, leprásak, maláriásak, AIDS-esek közülük? Migránsok révén, egy líbiai táborból érkezhetett Európába a tuberkulózis (tbc) kórokozójának egy korábban ismeretlen, gyógyszerekkel szemben ellenálló fajtája – írta a Die Welt című német lap. Hányan ellenséges ügynökök? Hányan jöttek, mint hazájukban elítélt bűnözők, a börtönbüntetés elől szökve? Senki sem tudja, sőt senki sem kérdezi. Hová vezet ez? Aki kíváncsi, tudakolja meg egy amerikai rezervátumban turistalátványosságként mutogatott tolldíszes sziútól vagy egy dél-amerikai rézbányában robotoló kecsuától.

Multikulti

Lehetünk szolidárisak a nyitott társadalom és a multikultúra hirdetőivel? Nem, mert halálos ellenségeink ezek!

Érdemel szolidaritást, nevezhető-e bármilyen kultúra képviselőjének egy olyan csürhe, amely Angela „Mutti” Merkel hívására átgázolt rajtunk 2015-ben? Gyalog vonultak az autópályán, és senki sem akadályozhatta meg őket ebben. Összerondították és tele szemetelték a 2. János Pál Pápa teret (mire Ferenc pápa azt mondta, hogy ő minden migránsban Krisztust látja…). Vandál módon tönkretettek vasúti vagonokat. Megtanulták, hogy megalázhatnak minket. Harmadszor egyáltalán nem biztos, hogy mindegyikük ártatlan átvonuló. Semmi sem garantálja, hogy nincsenek köztük „alvó” terroristák, akik akár nálunk is követhetnek el rémtetteket. Negyedszer, mi sem lennénk hálásak, ha például Ukrajna átengedne agresszív hordákat mihozzánk. Nem Kínai Nagy Fal zár el minket, áthaladhat, aki tisztességesen regisztráltatta magát, és kapott úti okmányokat. Aki annyira sem becsüli Európa rendjét, hogy ezt kivárja, végigcsinálja, az maradjon kívül. Ha annyira vágynak rájuk a németek, vigyék át őket megállás nélkül, lezárt vonatokkal, vagy légihídon.

Aki kultúrák együttélését akarja megvalósítani egy országban, az ne itt Európában kísérletezzen, hanem próbáljon szerencsét Maliban, Szomáliában, Afganisztánban. Próbálja meg ökumenikus imahellyé tenni Timbuktu nagymecsetjét, próbáljon keresztet tűzni a tetejére! Úgy meglincseli a felajzott mohamedán tömeg, mint annak a rendje. Ehelyett ezek az idióták/bűnözők, vagy idióta bűnözők azt a lincselő tömeget engedik be ide, hogy itt garázdálkodhassanak.

Élvezettel értesülnék róla, hogy Csádba agitálni érkezett balliberális nőknek kivágták a csiklóját, ahogy ez ott már csak szokás. Örömmel látnám őket elfátyolozva a mindmáig működő rabszolgapiacon. Azt kapnák, amit megérdemeltek!

Mi már elszenvedtük Leninék balul kiütött kísérletét, a kommunizmust, hetven évünk és milliók élete ment rá, köszönjük szépen, nem kérünk újabb ránk erőltetett, életidegen baloldali baromságot. Figyeljük csak meg, mekkora a hasonlóság a bolsevik puccs („Nagy Októberi Szocialista Forradalom”) és a mostani migrációpártolás között! Mindkettő élcsapata egy baloldali, erőszakos kisebbség, amely a jelen problémáinak megoldását és szebb jövőt ígérve, saját magát a bölcsesség megfellebbezhetetlen forrásának kikiáltva akar keresztülvinni valamit, ami szembe megy az emberi természettel.

Anno munkásszolidaritást hirdettek, most migránsszolidaritást – a lényeg mindkét esetben a figyelem elterelése egy aljas terv végrehajtásáról. Angéla Merkel és Gyurcsány Ferenc is vezető funkcionárius volt szovjet iga alatt sínylődő hazája kommunista ifjúsági szervezetében – darabra ugyanazokkal az idegen zsoldban álló ügynökökkel állunk szemben, akik lövettek az NDK-ból menekülőkre és az 56-os forradalom ötvenéves jubileumát ünneplőkre! Csupán köpönyeget fordítottak. Az EU sok vezető politikusa indult Mao- és kommunista-szimpatizáns baloldaliként, és máig megőrizte azt a szellemiséget.

Nehogy megint késő legyen, mire feleszmélünk!