Megyeszékhelyünk felé autózva stoppost látok állni egy faluban. Öltözete egyszerű vidéki férfit mutat. Mindig mindenkinek megállok, még olyannak is, aki nem tartotta fel a hüvelykujját, elviszem a Volánbusz-megállóban álldogáló atyafit vagy asszonyságot, most sem tettem kivételt. Rögtön bemutatkozik, és meséli a történetét: Gombász Robi néven ismerik errefelé, mert gombaszedésből él. Több szakmában dolgozott, de mind kifogyott alóla, elvégzett hát egy költséges, de alapos gombaszakértői tanfolyamot, és a környék éttermeiben, piacain árul. „Most hirdetésre jöttem ide, jó gombászautót venni.” Hát az meg milyen, kérdem, mert sokféle autóválasztási szempontot hallottam már, de ezt még soha. „Hát a farmotoros Škoda! Jól elmegy földúton, terheli a hajtó kerekét, sár, homok sem fog ki rajta. Megnéztem a kocsit, rendes állapotban volt, még két évre érvényes vizsgával, nem túl kopott a gumija, pöccre indult. Meg is vettem volna, de az eladó megkötötte magát az árral. Érveltem, alkudoztam, vitatkoztam, hosszasan küzdöttem vele, de hiába. Ott is hagytam, ezért megyek haza stoppal.”

Mondd csak, tudakoltam, valójában mennyit is kértek érte? „Tizenhétezer forintot!”, vágta ki Robi őszinte dühvel és az anyagias eladó iránti lenézéssel a hangjában. „Én aztán nem adok ennyit egy autóért, hogyan tudnám behozni az árát?” Robikám, mondtam neki, ha megvetted volna, az első tankolással megduplázod az értékét!

 k1 7

Robi aztán megmutatta, hogy ő maga korántsem kicsinyes valaki. Célba érve meghívott egy italra, és mikor elmondtam, hogy mi is szeretünk gombászni, azonnal felvetette: menjünk le hozzá, és megmutatja a legjobb helyeket, ami más gombászoknál féltékenyen őrzött titok. Úgy is lett, pár hét múlva lementünk, Robi állta a szavát, szédületes gombazsákmánnyal tértünk haza.

Tizenhétezer forint... Egy nem is túl drága prémiumautó az ezerszeresébe kerül. Luxusmodell a kétezerszeresébe, de még lehetne folytatni. Egy közönséges kompakt kocsi ötszázszor ennyibe. Nem ötször – ötszázszor. Az összehasonlítás persze maximálisan igazságtalan és szakszerűtlen, hiszen korántsem mindegy, hogy egy garanciális, tehát várhatóan problémamentes, extremitásokat kivéve bármilyen célra használható jármű áll rendelkezésre, vagy egy csotrogány, amellyel kétszer meggondolja az ember, hogy messzebbre merészkedjen-e vele, sőt egyáltalán felhajtson-e a sztrádára. Mégsem tudom megállni, hogy eltűnődjek ezeken az arányokon, azaz aránytalanságokon. És igazából nem is olyan nagyon szakszerűtlen ez, legfeljebb csak egy autós szakbarbár szemszögéből. Hiszen lényegében az életminőségről van szó, arról, hogy milyen arányban költsünk autóra és egyebekre, ha be kell osztani javainkat, mert nem a csillagos ég a határ.

k2 6

Bármennyire igyekeznek belénk sulykolni minden lehető eszközzel, hogy az autó az önkifejezés, sőt az önkép része, egyéniségünk, ízlésünk, életstílusunk kifejezője, továbbá kényeztető wellness-eszköz, állandóan a neten lógó titkár, kapcsolattartó, szórakoztató útitárs, csajozógép, sportszer és ki tudja még mi minden, valahol mélyen belül érezzük azért, hogy mindez nagyon sokadrendű ahhoz a funkciójához képest, hogy az individuális motoros közlekedés lehetőségét adja. Akkor és oda megy, ahová akarjuk. Elvisz suliba, munkába, nyaralni úgy, hogy nem kell vadidegenekkel együtt ülni egy vasúti kocsiban, menetrendhez alkalmazkodni, és két kofferen kívül mindent otthon hagyni. Ez a lényeg. Minden más csak ráadás.

Így nézve eszményi járműnek tűnik a leleményes falusiak kezében három évtizede életben tartott S100-as. Biztos megy még olyan gyorsan, hogy belefuthat vele az ember egy vaskos bírságba. Ülése alig izzaszthat jobban egy menő kocsi bőrkárpitjánál. Klíma nincs benne, de a meredeken álló ablakok és a világos enteriőr jóvoltából nem is válik oly meleggé egy nyári napon, mint az áramvonalas, bakacsin-fekete belsejű mai autók. Csomagtere szerény, ráadásul elöl van, de anno sokan jól elvoltak vele. Balesetezni meg ne ezzel akarjunk, mert passzív biztonsága egy kártyaváréhoz hasonló. Mégis – teljesíti az alapelvárást, lehet autókázni vele.

Természetesen, még ha egycsapásra mindenki ki is józanodna a reklám-mákonyból, akkor sem juthatna ős-Škodához, mert jórészt kihalt már a típus, haldokló példányokon kívül csak nagy becsben tartott, restaurált veteránok fordulnak elő belőle. Tehát nem arra akarok ösztönözni, hogy ilyet tessék venni, hanem elgondolkoztatni szeretnék, hogy hol álljunk meg az abszolút minimalista kocsi és az abszolút pazarló luxusverda közötti ezerszeres különbségű árskálán.

Mindenesetre úgy vélem, hogy Gombász Robi esete újból igazolja, amit a Budapesti Műszaki Egyetem Gépjárművek Tanszékének néhai híres oktatója, Ternai Zoltán szokott mondogatni: Nincs akkora különbség autó és autó között, mint hogy van autód vagy nincs autód! Aki ezt megfontolja, tekintélyes summát takaríthat meg autóvásárláskor, hogy más területen használja fel életminőségének javítására.

2017

Ez a cikk az autoszektor.hu Gondolatjel rovatában jelent meg. Gongolataim az autóiparról, amit nem akarok másokra rátukmálni, hanem önálló gondolkozásra buzdítok velük.